Magyar anyanyelvu látogatóink részére


2003: on the roof of our presbytery

A "Wolfersberg Társulat" az egyetlen olyan dobot és harsonát használó rezesbanda Ausztriában, amelyet egy katolikus plébánia keretében alakult ki. A Szent József plébánia magába foglalja a Bécsi Erdo egy részét is és város 14-ik kerületében, a Wolfersberg-en található.
A Musikzug Egyesület csaknem 30 tagot számlál, akik 16 és 30 év közöttiek. Az egyesületet 1969-ben az egyházközség akkori káplánja Klener Emmerich, Edlinger Herbert és Hofler Peter alapította. A Musikzug kezdetben egy csak fiatalokból álló társulat volt és a szomszédos Bretensee-i Plébánia cserkészeinek gyujteményébol szerzett dallamokat játszott. Ez a mindössze 10 dallam csak szóhagyományként maradt fenn. Mivel a dalloamok eredeti kottája nem maradt fönn, így a dallamok az ido folyamán kissebb-nagyobb mértékben megváltoztak.
A "kiöregedett" tagokat helyébe egyre-másra új tagok foglalták el. Immár csaknem 50 éves hagyományra tekinthet vissza és a Musikzug Társulat elevenebb mint valaha. Hetente egyszer, csütörtökön van próba. A legtöbben próba után is maradnak egy sör mellett beszélgetni vagy asztali focizni. Évente egy alkalommal közösen meglátogatjuk a Bécstol nem messze található Wildegg várát, ahol a közösen vitatjuk meg, milyen új hangszereket szerezzünk be, mely dalokat próbáljuk és mutassunk be az új évben. Rendszeresen - szinte minden évben - egy teljes hétvégét töltünk el Bécstol távolabb, például Karintiában vagy Salzburgban, vagy külfüldön (pl. Sopronban vagy a csehországi Budweis-ban). A közös programok bztosítják a Társulat együvétartozását, közös célok elérését és a Társulat hosszú távu fennmaradását.

table football and  people of the MZW

Társulatunk aktívan vesz részt a plébánia közösségi életében. Zenénkkel gyakran tesszük még szebbé az ünnepeket, például az Elso Áldzás, Urunk Testének és Vére, Karácsony és Húsvét ünnepét. Emellett gyakran kísérünk esküvoket is.
Örömmel zenélünk és minden bizonnyal a hallgatóságunk számára is felüdíto és kellemes élményt szerzünk közös fellépéseinkkel.

1990: feast of Corpus Christi

Szöveg:
Wolfgang Powischer / Rochus Hetzendorfer
Fordítás:
Mircea Moldovan